Quantcast
Channel: Haszon
Viewing all articles
Browse latest Browse all 2178

A Mol nem savanyúságot tölt a vecsési hordókba

$
0
0


Két éve fedezte fel a Mol a vecsési kőolajmezőt, ahonnan eddig egymillió hordónyi kőolajat hozott felszínre.



A mező jelenleg napi 4000 hordó, 600 ezer liter kőolajat ad, ami a Mol hazai termelésének harmada. Egy hordóba 149 liter kőolaj fér, tehát eddig 149 millió liternyi kőolajat termeltek ki; egy liter kőolajból nagyjából fél liter üzemanyagot lehet nyerni, a másik feléből lepárlással akár bitumen is készülhet, amit útépítésre lehet felhasználni.



Azt egyelőre nem tudni, pontosan mennyi kőolajat rejthet e térségben a föld, az ezzel kapcsolatos elemzések még folyamatban vannak, az viszont biztos, hogy millió hordós nagyságrendről van szó, olvasható a Haszon hírlevelében.


A Mol 2016-ban nyerte el a kutatási koncessziót a Vecsés körüli területre. Az előzetes geológiai vizsgálatok elvégzése után, 2022 júliusában indult az első kutatófúrás (Vecsés-2), és 2100 méteres mélységben bukkantak kőolajra, amelyet novemberben kezdtek kitermelni. Ezt követte idén tavasszal egy újabb kút (Vecsés-1) lefúrása, ami szintén sikeresnek bizonyult. A korábbi eredmények alapján a cég egy harmadik kút fúrásába kezdett a nyáron, és ismét siker koronázta az erőfeszítéseket – a Vecsés-3 kút napi 600 hordó kőolajjal növeli a vállalat hazai termelését.



Viewing all articles
Browse latest Browse all 2178