Quantcast
Channel: Haszon
Viewing all articles
Browse latest Browse all 2150

ChatGPT vagy Shakespeare? Kinek a verse tetszett jobban?

$
0
0


Jobban tetszik az embereknek a mesterséges intelligencia (MI) által generált költészet a humán alkotók által írott verseknél − derült ki a pittsburghi egyetem friss kutatásából, amit közel 2500 ember bevonásával végeztek el.



A kutatók tíz angol nyelvű költő öt-öt versét használták fel - közte William Shakespeare-t. Ezt követően arra utasították a ChatGPT-t, hogy generáljon öt verset minden költő stílusában. Ezután a kutatásban résztvevőknek adtak valódi költők és az MI által generált verseket és megkérdezték tőlük, hogy szerintük az MI vagy az ember írta-e a verset.

Az alanyok nagyobb valószínűséggel mondták azt, hogy az MI által generált verset ember írta, míg az általuk legkevésbé humán eredetűnek tartott versek mindegyike híres költőktől származott - írja a Világgazdaság.

Egyszerűbbek, érthetőbbek az MI alkotásai?


A második kísérletben egy másik, 696 főből álló csoport 14 jellemző alapján értékelte ugyanezen verseket, többek között azok szépsége, érzelmessége, ritmusa és eredetisége alapján. Azok a résztvevők viszont, akiknek nem mondtak semmit a szerzőségről, kedvezőbben értékelték az MI által generált verseket, mint az ember által írtakat.

De miért lehet mindez? A kutatók szerint a mesterséges intelligencia versei azért lehetnek vonzóbbak, mert egyszerűbbek és érthetőbbek, mint az emberi alkotások.

Melyik a 10 legveszélyeztetettebb szakma? Itt a lista


Szakmánként az álláshelyek változásáról készített 10 évre szóló előrejelzést az amerikai Munkaügyi Statisztikai Hivatal (BLS) - Nézzük, mely szakmákban csökkennek a legnagyobb mértékben a munkalehetőségek a mesterséges intelligenicia és az automatizációnak köszönhetően?

Állásszámban a legnagyobb vesztesek:
Pénztáros
Ügyfélszolgálat
Irodai ügyintéző
Gyorséttermi szakács
Kiskereskedelmi értékesítési felügyelő
Könyvelési-számviteli ügyintéző
Az irodai ügyintézők felettese
Szállítási és leltározási ügyintéző
Banki pénztáros
Adatbevitellel foglalkozó ügyintéző.


Viewing all articles
Browse latest Browse all 2150