Quantcast
Channel: Haszon
Viewing all articles
Browse latest Browse all 2160

Tesla-BYD verseny az e-autós pályázaton és az eladásokban

$
0
0


A Tesla Model Y érte el a típusok között elsőként az 500-as igényelt darabszámot a 30 milliárd forintos keretösszegű céges e-autó pályázaton. Márkák összevetésében a BYD nagyon elhúzott. Az éves összes eladásokban is a Tesla vezet.



Ha a márkákat nézzük, akkor a BYD több mint 1300 darabjához képest a második Tesla pontosan 800-nál jár, a harmadik Volvo pedig valamivel négyszáz fölött. Az éllovas kínai gyártónak már négy típusából igényeltek legalább százat a cégek: az ATTO 3 (489 darab) mellett a Seal (339), a Dolphin (288) és az ETP3 (103) is a legkeresettebbek közé tartozik - közölte az Energiaügyi Minisztérium.

Lazultak a feltételek


Az év elején indult program iránti érdeklődést érezhetően megdobta a részvételi feltételek könnyítése. A módosítások október végi bevezetése óta 484 vállalkozás jelentkezett több mint 2 milliárd forint támogatásért 526 gépkocsi megvásárlásához. A pályázói kör bővítése óta eltelt másfél hónapban mindhárom mutatóban közel 60 százalékos növekedés látszik a megelőző azonos időszakhoz képest. A közlekedés zöldítését célzó programban eddig összesen 4426 gazdasági társaság kért 20,3 milliárd forintot 5246 zöldjármű beszerzéséhez.

Íme a top 10 az idei összes eladásban


A Villanyautósok portál idézte a Datahouse adatait az idei év első 11 hónapjának új e-autó eladásairól. Itt is a két Tesla típus vezet.

Helyezés Típus 2024. január-november (eladott darab)
1 TESLA MODEL Y 1041
2 TESLA MODEL 3 680
3 VOLVO EX30 628
4 BYD ATTO 3 497
5 NISSAN LEAF 377
6 BYD SEAL 321
7 BYD DOLPHIN 299
8 HYUNDAI KONA 290
9 BMW IX3 169
10 SKODA ENYAQ 154

Viewing all articles
Browse latest Browse all 2160